Bella Hadid x Nensi Dojaka2020.09.03. 17:42, Fanni
Bella Hadid szintén jelen volt az idei MTV Video Music Awards-on, amit augusztus 30-án, vagyis vasárnap este rendeztek meg New Yorkban.
A 23 éves modell egy tőle megszokottan figyelemfelkeltő ruhát kapott magára, ami nem túl sokat takart el a felsőtestéből, bár nála ez már mindennapi dolognak számít. Bella egy fekete, kétrészes Nensi Dojaka szettet viselt a 2020-as őszi/téli kollekcióból, ami egy egyenes szabású, bő fazonú nadrágból és egy teljesen átlátszó bodyból állt össze, ami éppen, hogy csak eltakarta a mellbimbóit. A megjelenését, ahogy sok más sztárét is ezen az eseményen a 90-es évek inspirálták, ami miatt nem utáltam annyira a végeredményt, de nem is lett a kedvencem, bár azt be kell vallanom, hogy tetszett Bella vagány oldala, amit nem ritkán láthatunk, de olyankor mindig odateszi magát. El kell ismernünk, hogy a végeredményt a teljes kudarctól a nadrág mentette meg, ami ellensúlyozta a felsőrész merészségét és az átlátszóságát. Tagadhatatlan, hogy a legnagyobb hangsúly a felsőtestére került, a dekoltázsa és a vállai szépen ki lettek hangsúlyozva, de a derekát is kiemelte a body vonala, így nem bántam, hogy a lábai teljesen a háttérbe szorultak, sőt örültem neki. A fekete alapszín úgymond Bella védjegye, szereti a sötét outfiteket, így ezzel nem lepett meg és továbbra is jól áll neki, főleg a napbarnított bőrszínével párosítva. Nem mondom, hogy a kedvencem lett, sőt a legjobban öltözöttek közé sem kerül be szerintem ezzel a szettel, de tagadhatatlan, hogy ezen az eseményen megállta a helyét, így ez miatt nem panaszkodhatunk, megértette, hogy ide milyen ruhákat kell felvenni és örültem, hogy nem egy drámai darabot öltött magára. A sminkje, a haja és a kiegészítői mind a 90-es évekbe repítettek vissza minket , a szettel pedig simán beillett volna Spice Girls közé. A végeredményt egy pár fekete By Far magassarkú szandállal és Jennifer Fisher ékszerekkel tette teljessé.
Bella haját egy oldalt elválasztott, magasan elhelyezett kontyba készítették el, a hajtincsei pedig több helyen is szabadon maradtak. A sminkje erőteljes és drámai lett; a szemeit füstös fekete sminkkel, erős tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, pirosították, valamint highlighter-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|